Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyémántfellegek

Édes az este. A csillagok, magasan ragyognak az égen, kellemes illat kúszik az orromba. A szél csak úgy süvít be a Ferrari nyitva hagyott ablakán keresztül. Csiklandozza az arcomat, s fekete tincseimmel játszadozik. Az ismerős épületek csak úgy peregnek egymás után, ahogy 120-al elszáguldok mellettük. Egy-egy nénike megcsóválja a fejét az út szélén, mikor elhajtok mellettük, - ez a mai fiatalság, bezzeg az én időmben…- féle gondolatokkal a fejében.

Charlie mondta, hogy nem lesz ennek jó vége, de engem akkor nem hatott meg, nem mintha megváltozott volna a véleményem, csakhogy az a bizonyos felelősség érzés be tudja magát fészkelni az ember fejébe, mikor a héten történtek felére nem emlékszik, s állandóan furcsa tekintetek követik. Érzem, hogy kezd kiszáradni a szám, így egyből a kéziféknél elhelyezett Jack Daniels-ért nyúlok. Már csak egy füves cigaretta hiányozna a számból és teljes is lenne a kép. Nah, jó azért még vannak olyan elveim, amiket nem adtam fel, bármilyen hihetetlenül is hangzik. Gondolok egyet és úgy döntök udvarias leszek, s megkínálom az anyós ülésben gubbasztó szőke szépséget is, akinek már nem emlékszem a nevére. habár ez még mindig a kisebb baj, a nagyobbik, hogy nem emlékszem rá, hogy hogy került ide. Óvatosan megböködöm a karját az üveggel, mire ő hatalmas, álmos bociszemeit rám emeli, amiben meggyullad az értelem lángja.

- Szomjas vagy?

- Köszi – s elveszi az üveget, lábait felhúzza, s aprókat kortyolgat. Tudom, hogy hülye kérdés, de muszáj feltennem, mert azóta böki a csőrömet, hogy feleszméltem, azaz..kb. öt perce.

- Merre is megyünk éppen? – Kérdésemre rám néz, s nem tudom nem észrevenni a szája szegletében bujkáló félmosolyt, amit gyorsan elnyom.

- Megígérted, hogy hazaviszel.

- Ja, hát akkor, az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó, nem igaz? – S megpróbálkozok egy mosollyal, habár lehet hogy csak egy fintorgásra sikeredett. A fejem zúg és már kicsit zavaró a kialvatlanság, de az ígéret az ígéret, még akkor is ha részegen teszem.

Miután sikeresen megtudakolom a címet, már biztosabban haladok. Kicsit feszéjez a sokat sejtető vigyora, mintha mindent tudna rólam. A szemével mintha szívembe látna, s ezt eddig nagyon kevés ember mondhatja el magáról, zavar, hogy egy számomra idegen lány teszi. Habár, lehet, csak öregszem.

- Jaj Shane, hát nem viszel el Csodaországba? – Kezd el elégedetlenkedni, mikor kirakom a ház előtt.

- Sajnos éppen most ébredtünk fel és tértünk vissza onnan. Azonban most egy másik Csodaországba kalauzollak, amit otthonnak hívnak. – Fogalmam sincs, hogy honnét jön ez a sok hülyeség, de nem is igazán érdekel. Csak úgy kiömlik a számon és kész. Ő meg csak nevet, míg végül megnyugszik, légzése lelassul, s ismét képes beszélni.

- Shane, nem is hittem volna, hogy te ilyen jó fej vagy. Nagyon jól éreztem magam veled. – Nem tudom mióta jött divatba ismét ezt megbeszélni egy ilyen este után, de ha ő így akarja. S csak most esik le, ránézek, valószínűleg elég hülye képet vághatok, mert látom, hogy megijed, elkerekednek a szemei. Agyamban most csak egy kérdés motoszkál.

- Ismernem kellene téged korábbról? – Látom, hogy zavarát leplezni próbálva kezd el játszani pulóvere ujjával, s bennem csak ekkor tudatosul, hogy ezt hangosan kimondtam.

- Ami azt illeti, még nem sokat találkoztunk. Pár közös órát hallgatunk az egyetemen. – S ezt egy úrinő kecsességével mondja, még a szavakat is úgy formálja meg. Elkezdenek kattogni az agyamban a fogaskerekek, azonban ennyi agysejtpusztítás után főleg ilyen hamar elég nehezen megy. Mire kezd derengeni valami, ő kezével megsimogatja arcomat, agyamban közben világosság gyullad, megint jól megcsináltam, hogy sikerült a tőzsdeigazgató lányával elszórakozni és ki tudja, hogy mit csinálni. Ajjjjaj, ez gáz, nem kicsit, főleg annak tudatában, hogy apja a cégünkkel valamiféle szerződésben áll és ezért elég sokat megfordul minálunk. S tudniillik, igen szigorú ember. Finoman szólva. Azonban, ha jobban belegondolok, ezért senki sem vonhat felelősségre, elvégre szabad országban élünk, nem? Figyelem, ahogyan hajammal játszadozik, s váltunk egy búcsúcsókot. valamiért ez olyan édes. Akarom, még-még-még, eszem azonban megint erősebbnek bizonyul, lágyan eltolom magamtól, magam sem tudom, hogy honnét vettem hozzá az erőt. S kezeimet a vállaira csúsztatom. Halkan, suttogva beszélek hozzá.

- Talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat. Bármilyen nehéz is ezt most kimondani.

- Igen, igazad van. – Határozottan csendülnek fel szavai, de szemében látom a csalódottságot felcsillanni.

- Nem lenne szerencsés, ha a szüleid meglátnának.

- Igen…nem igazán kedvelnek téged.

- Nem túl meglepő, mint ahogy valószínűleg az összes korombéli fiút, aki a közeledben van.

- De ha megismernek, lehet hogy…

- Anna, ne légy ilyen naiv, neked ezt jobban kellene tudnod.

- Az ember még azért reménykedik, hátha nem jól látja és nem kell hozzámennie valakihez aki iránt a legkevesebb érzelmet sem táplálja, csupán érdekek miatt. – Érzelmei a felszínre törnek, gyorsan és ingerülten beszél. Látom rajta, hogy ez az egész szinte folytogatja, nem tud előle menekülni. Szaporán veszi a levegőt, eddigi elegáns, lágy hangtónusa megváltozik, emelkedett és dühös lesz. – Ezzel az erővel választhattak volna akár kit, bárki mást. Miért pont Joe-t kellett? Miért? – Szinte kétségbeesetten néz rám, s kezdem nyomorultul érezni magam, hogy itt van előttem ez a lány, akinek az egész életét már előre eltervezték a szülei és így is kell majd leélnie azt. Egy olyan ember mellett, akitől undorodik. Hozzá képest szabadnak érzem magam. – Miért pont ő? Miért nem más? Bárki más? Akkor miért nem már te? – A teljes kétségbeesés uralkodik el rajta, hagyom hogy fejét a vállamra hajtsa és ott sírja ki magát. Könnyeit feláztatja ingem anyaga, de úgy érzem minden egyes csepp, méreg ami szívembe hatol. Hogyan tehet ilyet bárki? Főleg a szülei? Komolyan, mintha a középkorban lennénk. Lassan megnyugszik, ahogy a hátát simogatom, szavaim megtörik a szoba csendjét.

- Tudod, hogy azt nem lehet. Ráadásul, nem is kedvelnek.

- Miért nem? Még téged is jobban ismerlek és kedvellek mint őt!

- Jó, leszek optimista és ezt bóknak veszem. – Látom, hogy erre elmosolyodik, s valamiféle jó érzés fog el, hogy sikerült egy kicsit felderíteni. – A szüleink szerződésében, külön záradékban kötötték ki, hogy a gyerekek egymás anyagis és hatalmi érdekek vezette házassági terveinek végrehajtásához tabuk.

- Mindig csak a pénz és az érdekek. És ha lenne valami köztünk? Akkor is szétválasztanának, erővel akár? Hiába látnák, hogy szenvedünk? – A kérdése nagyon megérint.

- Részemről, apámat ismerve, tudom a választ, s tudom, hogy te is. – Szomorú fintorra húzódik a szája, s megemelem fejét, hogy egyenesen a szemembe nézhessen, mert fontos, amit mondani akarok neki.

- Anna, figyelj rám. Sosem kell ebbe csak úgy belemenned, nem kényszeríthetnek bele, mert az oltárnál úgyis neked kell kimondani az igent. Ne törődj a következményekkel, mert a te életedről van szó, amit nem irányíthat senki más, csakis te! Bántani, meg nem fognak, azt nem engedem. – Nem tudom, miért mondok ilyet egy olyan lánynak akivel most beszélek életemben először, de valamiért belelopta magát a szívembe és azt akarom, hogy boldog legyen.

- Köszönöm. – Látom, hogy mondani akar még valamit, de torkán akad a szó.

Némán ülünk egymás mellet még pár percig, mire jobban magunkhoz térünk. Ő még küld felém egy hálás mosolyt, s kiszáll az autóból. S lassan eltűnik a ködben, mintha nem is lett volna soha itt. Azonban lelkembe égett, s úgy érzem bennem is felébresztett valamit. Bízom benne, hogy suliban hamarosan látjuk egymást. Vigyázz magadra Anna. S légy határozott!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(Isley, 2011.10.18 11:02)

Tetszett a történet. Persze, mindig nehezíti a megértést, hogy csak egyes képkockák ezek a novellák egy nagyobb történetből, azonban ez most így magában is érthető volt.

Észrevettem, hogy továbbra is nagyon sok a párbeszéd, és a történetmesélés I/1-ben történik. Ez tudatosan alakult így?

Egyébként nagyon jó. Így tovább! :)

Re: -

(Crystal, 2011.10.18 11:50)

Köszönöm szépen, igen, tudatos. Egyelőre ezt az írási szemléletmódot akarom követni, valamint igyekszem, hogy sok legyen a párbeszédes rész.
Mindig törekedek arra, hogy ezek a novellák önmagukban is érthetőek legyen, úgy látszik változó sikerrel, de nagyon örülök, hogy ez most az volt. :)
Köszi, hogy írtál és nagyon örülök, hogy tetszett.

Crystal :)

Re: Re: -

(Isley, 2011.10.18 15:03)

Nos, akkor hajrá! ;) Igen, ez érthető volt önmagában is.