Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A vérző kristály és a hideg gyémánt.

2010.11.08

A sötét és elhagyatott negyedik emelet. Olyan ritkán jár erre egyetlen lélek is. Pedig ez valamikor tele volt élettel. Hihetetlen, hogy mennyire kihalt most itt minden.  Ahogy elhaladok a régi szobák mellett, olyan mintha mesélnének nekem. Ódon hangulat szűrődik ki a gondosan bezárt ajtók kulcslyukaiból. Emberi sorsok alakulásának voltak tanúi. A családtagjaim sorsának alakulását látták, ezért úgy érzem, mintha mind ismernének engem is. Mintha az egész életem itt lenne tárolva, ezen az emeleten. Hirtelen megállok egy fekete ajtó előtt. Ez a szoba valamikor Mhatté volt. Még régen, fiatalkorában. Hihetetlen, hogy milyen régen lehetett ő fiatal. Ő az ükapám, de furcsa ezt így leírni. Kinyitom az ajtót, s közben egy hideg fuvallat csapja meg az arcomat. Elég erősen lehet érezni. Olyan mintha végig akarná karistolni a bőrömet, éles, mély sebet okozni ezzel. Ahogy belépek teljes sötétség uralkodik mindenhol. Felkapcsolom a villanyt, az éles fény szinte kiégeti a retinámat, de nem érdekel. Hirtelen zajokat hallok, halk lépteket amik egyre erősödnek. Valaki felém közeledik. egy pillanat alatt mindenre kész állapotba helyezem magam, s felkészülök arra, ha esetleg le kell csapni valakit, mert ebben a házban semmi sem lehetetlen, ám ekkor megüti a fülemet egy ismerős hang.
- Shine, mit keresel te itt egyedül? - Nagyapám az. Belép a szobába, beljebb jön, majd helyet foglal a velem szemközt lévő fotelben.
- Csak feltévedtem ide. Olyan érdekes hangulatú itt minden. Főleg ez a szoba érdekes. Ahogy beléptem, rögtön valami furcsa érzés fogott el. Nem tudom megmagyarázni, csak érzem. - Lee akkor elereszt egy olyan sokat tudó mosolyt, közelebb húzza fotelét hozzám, s így kezd bele a mondandójába.
- Tudom, hogy mit érzel. Te is meg fogod, ha mesélek neked kicsit Mhattről. - Most olyan mintha megtorpanna. Egy pillanatra megáll minden nemű mozgásban. Mint amikor az embert megrohamozzák a régi emlékek. Majd egy keserű sóhaj szakad ki belőle, s folytatja. - Mhattnak elég sok barátnője volt. Elég gyakran megtalálta a szerelmet. Érdekes és szerencsés ember volt ilyen szempontból. Azonban, e lányok közül sajnos nagyon sokat elveszített. Egyeseket örökre elveszített mindenki. Ezt ő nagyon nehezen tudta feldolgozni. Nem is csoda. Minden embernek sok lenne. Ő azonban sosem tudta a történteket feldolgozni. Egyre magába zárkózódóbb lett. Nem mert nemcsak szerelmi, hanem emberi kapcsolatokat létesíteni sem. Volt rá példa, hogy egész nap a szobájában ült az ablakában és csak nézett ki rajta. Nézte a boldog világot, s ez csak még jobban elkeserítette, hogy mindenki boldog csak ő nem. Egyre mélyebbre süllyedt a depresszióban. - Lee itt is megáll a mesélésben feláll, odamegy az ablakhoz kinéz rajta, majd visszaül eddigi helyére, s úgy folytatja. - Egy idő után, úgy elhatalmasodott rajta ez a dolog, hogy már ő sem tudta irányítani. Nem tudott belőle kilábalni, akár mennyire is szeretett volna. Gyakran mondogatta Tomnak, mert csak vele beszélt a lelki dolgiról, hogy szeretne erős lenni. Nem csak lelkileg, hanem fizikailag is. Szeretne törhetetlen lenni olyan ember, aki segít másokon. Akire figyelnek az emberek, s akitől félnek ellenségei már akkor is, ha csak meglátják valahol. Szeretett volna olyan pengenyelvet, amilyen  nagyon keveseknek van. Egy tökéletes harcos illúzióját kergette, azonban nem vette észre a benne rejlő értékeket. Hihetetlenül zseniális elme volt, ezt sokan aláírják, de ha tízből egy ember elítélte ő száz százalék, hogy azt hallotta csak meg, s azon agyalt napokig. Szeretett volna olyan lenni, aki csak úgy túllép a dolgokon, akit nem érdekel mások véleménye, aki minden tragédia után talpra áll, de sohasem érte ezt el. Egész életében ezt az illúziót kergette, s nem találta meg a boldogságot. - Lee itt csöndben marad, majd olyan sokatmondóan rám emeli a tekintetét. Nem szól, semmit csak néz hosszú ideig, s mosolyog. - Olyan akart lenni, mint most te vagy. - Mondja halkan, de nyomatékosan.
- Mint én? - bukik hirtelen ki belőlem ez az értelmes kérdés, s percekig csak mereven bámulok a halál komoly nagyapám arcába. Ő nem szól semmit, csak bólint a fejével, jelezve, hogy igen. - De én rossz ember vagyok, ne akarjon senki sem olyan lenni, mint én. Azonban nagyon hízelgő rám nézve, amit  mondasz.- Mosolyodok el a mondat végénél, ő ekkor leül mellém.
- Te egy nagyon jó ember vagy Shine s tudom, ha Mhatt élne ő is legalább annyira büszke lenne rád, mint én meg apád vagyunk. - Még sosem hallottam ilyen mondatot a szájából. Így maradunk még egy darabig, aztán visszamegyünk a földszintre. Hagyjuk eme ódon hely szinte érintetlen nyugalmát tovább szunnyadni.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

isley@freemail.hu

(Isley, 2010.11.09 14:29)

Sok mindent ismerősnek véltem, ahogy olvastam, igazán lekötötte a figyelmemet.:) A sok név sem volt zavaró a megértésben, valószínűleg azért, mert így is Shinera koncentráltál.

Biztosra veszem, hogy jól esett Shinenak, amit a nagyapja mondott neki.:)

Re: isley@freemail.hu

(Crystal, 2010.11.09 16:38)

Szia!

Igen, próbáltam ezt a részt kiemelni az egészből és inkább Shinera koncentrálni.Igen, jól esett neki, csak hát ilyen furcsa humora van. :D Örülök, hogy nem zavart a sok ismeretlen név, azonban ígérem, hogy majd őket is be fogom mutatni más történetek keretében. :D Köszönöm szépen, hogy írtál.

Pusszi, Crystal